ENGLISH











Hírek
Robin Hood nyomában
Megosztás

Solti Gyöngyi Galambposta beszámolója

2013. 02. 18

Hogy jön egy matektanár ahhoz, hogy novellákat írjon, kérdezte tőlem valaki pár napja. Akárhogy is, most Angliába indulok egy irodalmi fesztiválra; lesz ott minden, műhelymunka, felolvasás, utcai tánc – mindez félig, vagy tán egészen Robin Hood nyomában. Elmesélem, hogy jött, és én hogy megyek.


Albioni anziksz – Galambpostán 


A galamb útján

Egy nappal a határidő előtt láttam meg a felhívást tavaly szeptemberben: a budapesti 5K központ keresett pedagógusokat ahhoz a projekthez, amiben egy angliai szervezettel (Nottingham Writer’s Studio) és a német GEDOK központtal együtt vesz részt.

A három országon átívelő program uniós támogatással jöhetett létre, és a Galambposta nevet kapta a Dovetail kifejezés "átköltése" nyomán. Ennek részeként úgynevezett kreatív írás műhelyek, előadások, és nem utolsósorban egy angliai látogatás szerepelt a kiírásban.
A cél: a kreativitás felhasználása az oktatásban. Mivel tanár vagyok, emellett egy ideje írok is – jobbára a magam örömére –, ráadásul mindenképpen támogatom a kreativitás használatát az oktatásban, gondoltam, ezt éppen nekem találták ki. Jelentkeztem, és őszinte meglepetésemre be is válogattak a tíz magyar résztvevő közé.

A munka dandárja

Menyhért Anna írónő, az 5K központ vezetője, és dr. Budai Katalin szerkesztő, kritikus vezeti a kis csoportot, amiben két könyvtáros-tanár, két angoltanár, öt magyar szakos tanár vállalt szerepet - meg én, kakukktojásként a matek-fizika szakommal. Az írás mesterségét járjuk körül a kezdetek, vagyis szeptember óta – a foglalkozásokat Nagy Gabriella (Litera.hu) vezeti, mi pedig írjuk szorgalmasan a házi feladatokat.

Apropó, feladatok: nos, azok olyan (nagyon) jók, hogy magyaros "osztálytársaim" rendszeresen továbbítják azokat a diákjaik felé. A vendégelőadók között olyan nevek szerepeltek, mint Karafiáth Orsolya, Erdős Virág, és, hadd ne fokozzam - Esterházy Péter. (Hopp, még egy matekos, mégsem vagyok annyira kakukktojás.)

Egy nagy út eleje

A program részeként most Nottinghambe készülünk. Jönnek a németek is, róluk még nem sokat tudok, csak annyit, hogy egy női művészeket tömörítő szervezet képviseletében készülődnek, tőlük is érkezik egy tizenkét tagú delegáció. Nottinghamben éppen most egy fesztivál zajlik, nem véletlen hát az időzítés – idén első alkalommal rendezik meg a Szavak Fesztiválját (Festival of Words). Készültünk mi is, magyar szavakat mutatunk majd, a Kosztolányi által lejegyzett legszebb szavakból és az idegenek számára szépen csengő, számunkra furcsa szavakból válogatva.

Viszünk halasi csipkét, hiszen Nottinghamben nagy hagyománya van a csipkekészítésnek. Angolra fordított novelláinkat olvassuk fel, szorgalmasan látogatjuk, természetesen csupán turisztikai kíváncsiságból a pubokat (aki nem tudná, éppen itt, azaz ott található a sziklába vájva Anglia legrégibb ivója), és ha összejön, a német csoport javaslatára egy világméretű flashmobban is részt veszünk. És természetesen a tervben szerepel írói műhelymunka is – ez utóbbit különösen nagy kíváncsisággal várom, hiszen hiába beszéljük így-úgy a nyelvet, az irodalmi szinthez ez édeskevés. A hivatalos programban ugyan nem szerepel, de szeretnék eljutni a sherwoodi erdőbe is – ha már gyerekkorom egy részét képzeletben amúgy is ott töltöttem Robinnal, Little Johnnal és Tuck testvérrel.
Minderről pedig terveim szerint ugyanitt hírt is adok – pár nap múlva jelentkezem: Galambpostán küldöm az első anzikszot Albionból!

A kisbusz, ami a londoni reptérről hozott minket, kedd délután ért a városba. Nottinghamből először a kertvárosi rész apró kertes házait láttuk meg, amelyek vörös téglaborításukkal, igazi angol hangulatukkal felébresztették a hosszú úttól kissé elbágyadt társaságot.

A vöröstéglás város

Ez a stíl nyomja rá a bélyegét az egész városra – vagy majdnem az egészre: sorházak, természetesen vörös tégla ruhában, majd már a nagyobb, emeletes házak (vörös téglával), közéjük beékelődve autószalonok, modern irodaházak – a sok-sok vörös téglát meglepetésünkre igazi kelet-európai hangulatot árasztó panel házak látványa ellenpontozza. Az egész városra az évszázados és modern épületek izgalmas szimbiózisa jellemző, kedvencem az óratorony az irodaházak között és egy nagyon réginek látszó pub az utcánkban.

A szállásunk – igen, talált, egy vörös-téglás épületben – nem kevés kívánnivalót hagy maga után. Nem is lenne baj, az ember elvisel némi kényelmetlenséget, ha már más országba utazik, de a hideget (15 fok a hálószobában) nagyon nehezen tudnám megszokni.
Nem tudom, hogy történt, de úgy látszik, az angoloknak elfelejtettek szólni, hogy a légréteg hőszigetel, mindenhol csak egy üveg van az ablakokon, de akárhogy is, az újításokra nem különösebben nyitottak, azt sem díjazták, hogy első este az ablak elé állítottuk az egyik használaton kívüli matracot. De nem is fecsérlem erre a szót, kérem a kedves olvasót, innentől a beszámolóm minden helyszínéhez gondolja hozzá – nagyon hideg volt és nagyon fáztunk. Persze csak mi; az angolok valahogy más anyagból vannak.

Hood a hógömbben

Kastélylátogatás koronázta a szerdai programunkat: a kastélyt Hódító Vilmos építette 1067-ben, akkor még fából, de csakhamar újjáépítették kőből, így a nottinghami városbíró már kőtömlöcbe hozathatta a sherwoodi csavargókat. A kastély legtöbbet emlegetett történelmi szerepe abban a pillanatban volt, amikor 1642-ben I. Károly felhúzta a zászlóját, ezzel jelezvén a polgárháború kezdetét. Idegenvezetőnk azért hozzátette, hogy a valóságban nem sokat lobogott a zászló a vár fokán, mert a szél folyton lefújta. A kastély alatt emberi kéz által épített, titkokkal teli barlangok vannak, természetesen ezt is megnéztük, ámultunk, kapaszkodtunk, derültünk – a részletekről később.

Igaz, hogy fantasztikus gyűjteményes galériát, kerámiakiállítást is találhatunk a kastélyban, de a múzeumainak nagy része Robin Hooddal és korával foglalkozik. Mivel a vidám csirkefogó valószínűleg csak a nép száján született hős – valódi történelmi személyként eddig nem sikerült azonosítani –, sőt még azt is csak 100-150 évnyi bizonytalansággal tudják, hogy mikor élt, már ha egyáltalán létezett - nos, éppen ezért hiteles képeket nem láthatunk róla. Van viszont a shopban Robin Hood ólomból, fából, műanyagból, Robint és barátait mintázó ujjbáb, kesztyűbáb, fakard, faíj, Robin Hood arcképével ékesített póló, és Robin Hood hógömb. Ez utóbbi igen aktuálissá vált, hiszen mire kijutottunk a barlangból, sűrű hóesésben találtuk magunkat. A délelőtt még viruló árvácskák a kastélykertben hó alá kerültek, és nyilván errefelé szokatlan módon hó lepte be a várfal melletti szobor vállát is.

Múzeumi művek

A kastély egyik foglalkoztató helységében végre sor került a hivatalos bemutatkozásra, minden résztvevő mondott pár szót magáról, megtudhattuk, hogy német partnereink között több a képzőművész, mint az író, de zenészek is vannak bőven. Az angol csoport részéről is vegyes volt a társaság, akad egyetemi irodalomtanár, és képzőművészettel próbálkozó fiatal lány. Mindenesetre a feladat mindenkinek ugyanaz volt, írni kellett, de nem csak úgy vaktában – első körben angol vezetőnk, Pippa irányította az ötletelést. Először kaptunk egy órát a múzeumban, hogy keressünk egy személyt, aki a szereplőnk lesz.
Bár sejtésem szerint elsősorban a kiállítási anyagra gondolt, de még időm sem volt körülnézni, amikor az alagsori játszóházban találtam magam. Egy két év körüli kislány tipegett elém csodás, díszes ruhában, Mariannak (Robin Hood szerelmének) öltözve. A kirakott jelmezek közül választhattak a gyerekek, és ezt a ruhát mintha ráöntötték volna. Lefotóztam, és rájöttem, hogy megtaláltam a szereplőmet. A novella pillanatok alatt összeállt a fejemben, a kávézóban gyorsan lejegyeztem a vázlatát is – az aprómunka otthonra maradt! Visszatérve kaptunk néhány feladatot a szereplőnk alakformálásához – az itt született szövegek jó alapot nyújtanak majd a teljes művek megírásához. (Azt nem állítanám, hogy vendéglátóink nem gondoltak jó előre mindenre: a tervek szerint például az elkészült novellákat a Galambposta-program keretében mindhárom nyelvre lefordítják, és egy antológiában meg is jelentetik.)

Kocsma, kultúra, kocsma, túra

Huszonnégy óra alatt három igazi angol kiskocsma talán nem nagy teljesítmény egy igazi kalandtúrázónak, de azért ha elmesélem, hogy ezek miféle pubok voltak, akkor azért talán másként hangzik a dolog. Az első esti vacsoránkat egy elég forgalmas helyen költöttük el, a hétköznap ellenére meglepően sokan voltak a hatalmas helységekben, jobbára természetesen férfiak, valaki meg is jegyezte, a nők otthon isznak ezen a vidéken.

Másnap a vár tövében igazi kuriózum került elénk, a bevezetőben már emlegetett legrégebbi pub, ami a sziklába vájt termeivel az 1100-as évek óta várja a szomjazót. A legenda szerint ezen a helyen oltotta szomját a III. keresztes háborúba induló Oroszlánszívű Richárd és csapata, innen a név: The Old Trip to Jerusalem. Természetesen mi is betértünk a nemes elődök példáját követve. A hangulat leírhatatlan, de persze képeket készítettem, és meg is nézhetik a helyet a facebookon, mint ahogy erre a sörcsap feletti gót betűs felirat is biztat.
A tegnap esti vacsoránk egy egész kis helyen volt, ahol szerdánként szabadon felléphet bárki, aki úgy gondolja, hogy művészete hallgatásra érdemes. Először a német csoport egyik tagja, egy dzseszénekesnő állt a mikrofon elé – mondjuk így: kortárs improvizációs performanszával; figyelemre méltó volt a gyülekező angol fiatalok szemében megjelenő döbbenet is. Aztán 16-18 éves fiatalok jöttek egymás után, populáris zenékkel, egy szál gitárral, meglepően színvonalas előadásokkal. Igaz is, itt egy idő után nem fáztunk, nagyon jó volt a hangulat. (Akár hiszik, akár nem, az sem jutott az eszembe, hogy holnap nem mennek ezek a gyerekek iskolába?)

Egy icipici kérdőjel maradt csak a végére: ha e sorokat olvassák, akkor sikerült a szöveget hazajuttatnom, pillanatnyilag van azért egy kis félsz bennem, mert itt a szálláson nem nagyon működik a beígért internetkapcsolat – a postagalambjaink szárnyai pedig lefagytak.

Az írások dunaujvaros.com internetes oldalon jelentek meg, és az alábbi linkekre kattintva érhetők el:

Albioni anziksz – Galambpostán 1. rész

Albioni anziksz – Galambpostán 2. rész