ENGLISH











Hírek
Mint egy közös vacsorakészítés
Megosztás

Interjú Süvecz Emesével, az 5K Központ oktatójával

2011. 10. 10

Októberben az 5K Központ szabadegyetemén kortárs képzőművészettel foglalkozó kurzus is indul a Kossuth Klubban. Ennek kapcsán 5 ’K”-t, azaz öt kérdést intéztünk az elméleti és gyakorlati képzés vezetőjéhez. Vass Norbert villáminterjúja Süvecz Emesével a prae.hu általános művészeti portálon.


PRAE.HU: Az öt ’K’ közül elsőként a legutolsóra, az általad tartott kurzusra lennék kíváncsi. Az a címe, hogy Dolgok, melyeket nem értünk. Szóval mik azok a dolgok, amiket nem értünk, és hogy segít a képzés megértenünk őket?

 
Megtisztelő és köszönöm, hogy elsőként ezt a kurzust választottad! 1994 óta dolgozom a képzőművészeti intézményrendszerben. Ebből adódóan bizonyos emberek és szituációk hatására jó ideje képzőművészek, illetve aktivisták által alakított szubkultúrákban élek. Azt a tudást és tapasztalatot szeretném megosztani, melyet ez a világ hoz létre. Egyúttal szeretnék én is tanulni a résztvevőktől, hogy mennyiben hasonló vagy különböző az a valóság ahonnan belépünk az 5K Központban tartott szemináriumra, illetve hogyan értelmezzük saját és mások tapasztalatait. 

Mindemellett a kurzus címe egy idézet, a nemzetközi szakmai léptékkel mérve is rangos bécsi kiállítóhely, a Generali Foundation 2000-ben megrendezett csoportos, tematikus kiállításának elnevezése. A Things We Don’t Understand azzal az évszázados sztereotípiával próbált meg dolgozni, hogy a képzőművészet és átalában a művészet feladata az intellektuális és spirituális feltöltődés szolgálata. Ehhez képest egy kiállítótérbe belépve bizonyos értelemben gyakran csalódottan távozunk – különböző okokból adódóan. Erről a csalódásról, vagyis az elvárások és üzenetek konfliktusáról, a kritikai gondolkodás mibenlétéről szeretnék közösen gondolkodni különféle művészeti és vizuális kultúrabeli példák, illetve kreatív gyakorlatok segítségével.

PRAE.HU: Egy másik ’K’. Kiket. Elsősorban kiket vártál, és ehhez képest kik jelentkeztek az alcímében felnőtteknek szóló szabadegyetemként megnevezett kurzusra?

 
Ez jó kérdés, mert azt szeretném, hogy változatos összetételű legyen a kurzus – életkorban, társadalmi háttérben stb. Úgy tudom, hogy a jelentkezők között vannak középkorúak és az idősebb generáció képviselői is, foglalkozást tekintve jelentkeztek vállalkozók, és van például egy ökopolitikai szervezetnél dolgozó aktivista is. Mindenképpen olyanok jelentkezésére számítok, akik szeretnek csoportban dolgozni. Ez persze nem azt jelenti, hogy kiscserkész vagy csapatépítő foglalkozáshoz hasonló kollektív munka a cél, egyátalán nem. Kötetlen és laza dolognak tervezem, mint egy figyelmet megragadó beszélgetés barátokkal és új ismerősökkel egy közös vacsorakészítés során. 

Igazából a csoportmunka jelleget csak a magyar viszonyok miatt szükséges kihangsúlyozni, ahol még mindig a frontális, statikus oktatás a megszokott, ahol nem résztvevőről hanem hallgatóról beszélünk, aki maximum kérdéseket tesz fel az előadással kapcsolatban, ezt is többnyire az alkalom legvégén. A felnőttképzés esetében pedig többnyire a kommersz piaci kontextusban lehet találkozni demokratikusnak tűnő oktatási szituációval. Tervem szerint a hallgatók alakítják a kurzus menetét a főbb tematikus és praktikus keretek megtartásával. Az én szerepem a facilitálás, illetve igény szerinti információátadás. Olyan résztvevőkre számítok, akik szeretnek beszélgetni, illetve másokat meghallgatni és megérteni, nem szükséges semmiféle egyéb dolog. Mindemellett van egy átgondolt szakmai program, egy módszertani és tematikus keret, ez a kurzusleírásban megtalálható. Olyanokra számítok, akiknek mindez szimpatikus.
 
PRAE.HU: Szerinted meddig tart a kortárs képzőművészet és mik azok a jelenségek, amik kívül esnek már ezen, amik afféle zajként vannak jelen a minket körülvevő vizuális kultúrában?

Ha a kérdésed arra irányul, hogy mi tekinthető kortárs képzőművészetnek, illetve átalában képzőművészetnek, akkor gyere el a kurzusra, mert egy teljes alkalmat ennek szentelünk. Ha a high and low, vagyis elit és tömegkultúra megkülönböztetés eredete és létjogosultsága érdekel, akkor szintén az egyik alkalmat ajánlanám, ahol erről lesz szó.
 
PRAE.HU: Mi most a legnagyobb kihívás, amivel a kortárs képzőművészetnek szembe kell néznie?
 
A kortárs képzőművészet a társadalomtól nem független térben és időben működik. Ezért természetesen ugyanazzal, amivel mindennek és mindenkinek szembesülnie kellene: a közelgő ökológiai katasztrófával, melyet azok az elnyomó társadalmi rendszerek idéznek elő, amelyekben élünk, a kapitalizmus, valamint a patriarchátus. Válaszom esetleg ideológiai sallangnak is tűnhet, de erre pedig azt mondanám: olvassuk csak el mind a hazai mind a nemzetközi, mind a kulturális politikai, mind a gazdasági híreket a mainstream sajtóban (mert ma már ez is elegendő, nem kell ehhez az alapinformációhoz pl. egy indymedia). Vagy egyszerűen csak próbáljunk meg teljes értékű életet élni a hétköznapjaink során nőként, munkavállalóként, családapa/anyaként, vagy akár magyar állampolgárként stb….
 
PRAE.HU: Mi az a jelenleg látogatható fontos kiállítás Budapesten, amit feltétlenül meg kell néznie egy kortárs képzőművészet iránt érdeklődőnek?
 
Ha nem gond, akkor többet is megemlítenék, mivel igazságtalan lenne egyetlen kiállítást kiemelni, miközben abban a szerencsés időszakban beszélgetünk, mikor több érdekfeszítő kiállítás is látható. Elsőként a Ludwig Múzeum két új kiállítását említeném: az egyik az Édentől keletre - Fotórealizmus: Valóságváltozatok című tárlat, amit a kurátor személye miatt ajánlok elsősorban. Erőss Nikolett a Trafó Galériában vitt egy koherens szakmai programot, melyben a nemzetközi diszkurzusok ismeretében szervezett egyéni és tematikus tárlatokat, és ezzel beírta magát a hazai kiállítástörténetbe. (A kurzuson tervezem is a Vákuumzaj című Trafó-kiállítását feldolgozni a csoporttal). Most a Ludwigban dolgozik, ez az első munkája, a téma eléggé kommersz: fotórealizmus. Kötelező kűr egy mainstream intézmény számára, mivel az alapanyag egyértelműen közönségbarát. Engem az érdekel, mit csinált a kurátor ezzel a helyzettel, miképp tette izgalmassá a feladatot legelsősorban önmaga számára? – ezért ajánlom tehát megtekintésre. 

Ha már Ludwig, akkor ajánlanám továbbá a Helyszíni szemle - A múzeum a múzeumról című tárlatot is, mivel ez az első magyarországi próbálkozás, mikor egy reprezentatív közintézmény, mely képzőművészettel foglalkozik, igyekszik reflexív lenni saját történetére, kontextusára – valamilyen szempontból. (Pontosabban volt egy másik reflexiós kísérlet, Keserü Katalin kiállítása az Európa: kreáció és re-kreáció a Műcsarnokban, de annak már közel 20 éve, és semmi következménye nem lett az intézmény működése szempontjából). Épp ez az érdekes, hogy milyen szempontokat választottak a kurátorok és ezeket milyen eszközökkel valósítják meg? Mennnyiben szól a kiállítás a jelenről a múltról és a jövőről? Ez a reflexiós attitűd a Ludwig esetében nem egyedi eset, Bencsik Barnabás igazgatósága legelején például kihozta a raktárból egy gyűjteményt elemző kiállítás erejéig az érthető okokból addig be nem mutatott Peter és Irene Ludwigot ábrázoló nagyméretű bronz büsztöket, melyeket Arno Breker, Adolf Hitler egykori kedvenc szobrásza készített 1981-ben, és amelyeket a magyarországi „lerakatban“ helyeztek el, nálunk is csak a raktárban. A mostani Ludwig Múzeumot átalában is ajánlom tehát, felkészült stábtól érdekes felvetésekre lehet számítani. 

Ha valaki jobban kedveli a grassroots dolgokat, akkor pedig aDemo Galérát ajánlanám, itt is rögtön az egész programot és magát a csapatot, akik létrehozták és működtetik a helyet. A galéria vezetői a legfiatalabb nemzedékhez tartoznak, még ki sem léptek az iskolapadból, de munkájuk révén megkerülhetetlen tényezői Budapest kortárs képzőművészeti életének. A Lengyel Intézetben van egy festészeti kiállítás GenderQueer címmel Lidia Krawczyk és Wojtek Kubiak projektje, mely a queer világképet és politikát tekinti kiindulási alapnak portréfestmények készítéséhez. A queer elmélet és társadalmi mozgalom a nyolcvanas évek amerikai meleg mozgalomnak és teoretikus gondolkodásnak a terméke, mely aztán máshol is követkőkre talált. Így például Lengyelországban, amely már önmagában is elgondolkodtató. Ha a tárlatra elmegyünk érdemes előtte kicsit megismerni a meleg jogokat és láthatóságot övező társadalmi vita kortárs lengyel kontextusát, roppant tanulságos a magyar helyzettel is összevetni.

Székesfehérváron nyílik Kaszás Tamás kiállítása, amit azért ajánlok elsősorban, mert Székesfehérváron lesz. Kaszás Tamás nem csupán képzőművész, hanem a rendszerkritikus szubkultúra aktív tagja, s mint ilyen nagyon fontosnak tartom, hogy a Székesfehérvári Szent István Király Múzeumban állíthat ki. Nyáron egy balatoni vonaton megismerkedtem egy Amőba nevű gimnazista sráccal, aki a poszt-punk zenekaráról mutogatott nekem mobil fényképeket és arról panaszkodott, hogy Székesfehérváron kevés érdekes kulturális dolog történik. Remélem, ezen változtat valamelyest Tamás kiállítása. 

Hasonlóképp fontos a kurátor és a helyszín miatt is Hornyik Sándor kurálta kiállítás a debreceni MODEM-ben. Hornyik tudományos tevékenysége a művészettörténet hagyományos megközelítése helyett a posztmodern fordulat szellemében egyértelműen tudományos paradigmaváltást követ, érdekfeszítő témákat és szerzőket dolgoz fel, s az utóbbi időben kurátorként is elkezdett dolgozni. A MODEM-beli kiállítás az egyik legfontosabb kortárs magángyűjtemény az Irokéz Gyűjtemény kurált bemutatása

Az interjú eredeti helyén itt elérhető.