ENGLISH











Hírek
A sötét jövő ellenében
Megosztás

2011. 09. 29

Az 5K néven létrejött íróiskolát a múlt heti sajtóhírek szerint az Írószövetséggel történt kényszerű szakítás hívta életre. Az okokról, a tervekről és a kilátásokról kérdeztük Lóránd Zsófiát, az iskola kreatív igazgatóját. És ha már beszédbe elegyedtünk, egy kérdés erejéig úgy is megszólítjuk, mint a JAK-Solitude csereprogram programvezetőjét.


Volt-e a sajtóban megjelent, nehezen konkretizálható „esztétikai” okoknál bővebb magyarázat az Írószövetség részéről az eddigi együttműködés felfüggesztésére? 

Mindig érdekes, hogyan jön létre egy új kezdeményezés, de sajnos arra, hogy  mi történt az Írószövetségben, nem fogok tudni nektek válaszolni. Az Írószövetség iskoláját Menyhért Anna hozta létre, az ő szakmai programja szerint működik a mai napig, és ő volt, akitől szerintem rendkívül problematikus módon vált meg az Írószövetség. Ezt követően keresett meg bennünket Anna, Balogh Endrét, aki a JAK elnöke és a prae.hufőszerkesztője, és engem, hogy hozzunk létre egy független művészeti és oktatási központot. Ő hozta az általa kidolgozott kétéves programot meg olyan terveket, amelyek eddig nem valósultak meg, Endre és én is a saját ötleteinket, ennek köszönhető az a sokszínűség, amit az 5K most jelent. 

Elbír-e ennyi íróiskolát a haza? 

Szerintem jó lenne, ha minél többen, minél több korosztályból érkező és különféle társadalmi-szakmai háttérrel rendelkező emberek foglalkoznának a kortárs irodalommal és a kortárs művészettel, például az írással. Nem feltétlenül azért, hogy aztán befutott író váljék belőlük, hanem mert jó dolog, ha sokféleképpen és eközben a saját hangunkon tudjuk kifejezni magunkat. Ez egyelőre olyasmi, amit a magyar oktatási rendszer nem tud megadni az állampolgárainak, ezért az íróiskolák általában, de persze szerintem az 5K különösen, arra ad esélyt, hogy az ember pótolja, ami az iskolai évek során sajnos kimaradt. Ha innen nézed, akkor nem hogy ennyi íróiskola kellene, hanem még vagy száz, nem? 

Nem tudom. Akárhogy is: miben kíván más lenni az 5K, mint a többi íróiskola? 

Erre a kérdésre válaszolva folytatnám is a gondolatmenetet: az 5K Központ nem pusztán íróiskola. Vannak egy féléves tanfolyamaink gyerekeknek, amelyek elsősorban nyelvközpontúak, például közös mesemondásra, meseírásra adnak lehetőséget, és interdiszciplinárisak is, az opera rejtélyeit vagy a sokak által teljesen érthetetlennek tartott kortárs képzőművészetet hozzák közel. A gyerekkurzusok megint csak abból a sajnálatos tényből nyerik a létjogosultságukat, hogy az oktatási rendszerünk minden egyébbel foglalkozik, mint a gyerekek egyéni igényeivel, hogy abban adjon nekik útmutatást, segítséget, hogyan fejezzék ki magukat, művészileg, de egyszerűen csak a saját igényeiket illetően is. Csobánka Zsuzsa is, aki középiskolásoknak tanít nálunk kreatív írást, erről beszél a kurzusleírásában, nagyon jó szöveg, szeretettel ajánlom. 

Az úgynevezett szabadidőmben önkénteskedem a NANE-ban (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület), itt is látom, hallom, hogy ha az engedelmeskedést és azt tanítjuk meg az embereknek, hogy nem fejezhetik ki a vágyaikat, igényeiket, szükségleteiket, sokkal könnyebben válhatnak áldozattá. Lelki, szóbeli, fizikai bántalmazás áldozataivá. Erről Nyugaton – borzasztó, hogy Magyarországról nézve még mindig van ilyen, hogy „Nyugat” – sok kutatás is készült, azt támasztja alá, amit itt mondok. Ez extrém példának tűnhet, de ha jobban belegondol az ember, annyira nem az, a művészet egyik legfontosabb eleme a kritikai látásmód, ezt kicsi kortól kellene tanítani. Nézzük meg az ellenzéki mozgalmakat az államszocializmus alatt. Most épp elég nyomasztó megint itthon is a légkör, valahol kellenek helyek, ahol az ember a kritikai gondolkodással, az önkifejezéssel foglalkozhat, eszmét cserélhet erről másokkal. Nálunk tanít például Süvecz Emese kurátor és kritikus, ő amúgy a barátom a NANE-ból, tehát ez a feminista és nagyon erősen emberi jogi megközelítés rajta keresztül is megjelenik, az ő kortárs képzőművészeti kurzusán, aminek az a címe, hogy „Dolgok, amelyeket nem értünk”. De akár ha azt nézed, ahogy Menyhért Anna kiállt amellett, hogy legyenek egy íróiskola curriculumában mindenféle esztétikai nézetek szerint jónak számító szerzők, olyanok is, akik neki, a saját esztétikai rendszerében nem feltétlen a kedvencei, vagy ahogyan Takács Zsuzsa tud megnyilatkozni, szerzőként és tanárként egyaránt ezzel a fantasztikus méltósággal, finomsággal és melegséggel, meg persze sorolhatnám a tanáraink képességeit, ezek mind olyasmik, amiktől az 5K különleges. Na, itt jó sok mindent mondtam, a lényeg az, hogy a mi szemléletünkben ez a kritikai és emberi jogi szemléletmód nagyon fontos, hogy az embereket abban segítsük, minél inkább megtalálják az utat ahhoz, hogy alapvető jogukat, a véleménynyilvánítás jogát érvényesítsék, ami az 5K-s kurzusok esetében művészeti, elsősorban írói készségek fejlesztésében nyilvánul meg. Az önkifejezéshez is joga van mindenkinek. 

Miért jó az egy huszonéves írogató fiatalnak, ha látogatja kurzusaitokat? Mivel lesz beljebb ahhoz a pályakezdő kollégájához képest, aki nem? 

Összehasonlíthatatlan a helyzete szerintem annak a kezdő írónak, aki hozzánk jár, ahhoz képest, aki sehova. Nálunk az 5K kétéves íróiskolájában visszajelzést, útmutatást kap a saját írásairól, ezt elsősorban a kreatív írás szemináriumon, eligazítást a kortárs irodalom intézményeiben és a szerkesztési folyamatokban, az előadássorozaton pedig még ezer és egy dolgot tanul meg, írói műhelytitkokat hallhat, például Esterházytól, Nádastól, Tóth Krisztától. Megtudhatja, mik a trendek a nagy és kis nyelvek kortárs irodalmában, áttekintőt kap a magyar irodalom történetének azon szakaszáról, amire a középiskolában már nem marad idő. Ez utóbbi a magyar szakon is megtanulható, de szerintem minden más olyasmi, amit sehol máshol nem kaphat meg az ember. 

Van-e bármifajta felvételi, előzetes szűrés, vagy bárki részt vehet, aki fizet? 

Bárki járhat hozzánk, mert nekünk az a fontos, hogy magukhoz képest fejlődjenek az emberek. Nagyon sokféle oka is van annak, hogy valaki íróiskolába szeretne járni, tehát nem lenne igazságos azért kizárni valakit, mert a kortárs magyar szépirodalom esztétikai, amúgy is meglehetősen sokféle és szubjektív elvárásrendszerébe (lásd: Menyhért Anna esetét az Írószövetséggel) nem fér bele, miközben ő például a gyerekeinek akarja megírni a család felmenőinek történetét, vagy blogolni szeretne, és ebben fejlődni, vagy bármi. Nálunk megismerkedik majd a kortárs poétikával, és eldönti, mit kezd ezzel a tudással. A legfontosabb, hogy a diákjaink úgy érezzék, magukhoz képest fejlődnek. Aztán a szépírói babérokra pályázók bekerülnek a hazai szépirodalmi kiválasztási rendszerbe, amelyről, ahogy az előző kérdésedre felelve elmondtam, legalább tudni fogják, hogyan működik. 

többi kurzusra, különösen a gyerekeknek szóló mesélősre, a médiaiskolára, a kortárs irodalmira, a „6 regényre”, a képzőművészetire, az operásra pedig még kevésbé volna értelme felvételiztetni az embereket, hiszen ezek célja az ismeretterjesztés, az érdeklődés felkeltése. 

Valóban megveszik az emberek a részvételi jogot a kurzusokon, de ez azért van, mert egy ilyen kurzusnak vannak költségei, ez gondolom, egyértelmű, ez egy szolgáltatás. Nekem mindig a sport-rekreációs programok jutnak eszembe analógiaként, senki nem felvételiztetné egy fitneszterembe vagy egy sítanfolyamra a jelentkezőket. 

Honnan, milyen forrásokból származik az iskola anyagi háttere? Mennyi a tervezett éves költségvetés? 

Egyelőre rengeteg munkaóránk van benne, ma nem tudom, mennyi ez pénzre lefordítva Magyarországon… Valamennyi saját pénzt tettünk bele, miután mindhárman a magyar kultúrában és/vagy felsőoktatásban dolgozunk, el tudod képzelni, hogy nem milliós tőkével rendelkező gigavállalkozásról van szó. Nem akartunk függeni senkitől, különösen nem állami forrásoktól, megpróbáljuk kicsiből indulva felépíteni. Aztán reméljük, pár év múlva sikeres és hatalmas költségvetésű cégként számolunk be arról, hogyan sikerült ezt elérni. 

A legutóbbi minisztériumi zárolás súlyosan érinti az általad régóta koordinált csereprogramot a József Attila Kör és az Akadémie Solitude között. Hogyan látod a helyzetet, milyennek a jövőt? 

Ez egy nagyon fájdalmas kérdés, és nagyon személyes, mert több mint hat éve csinálom a programot, benne van sok érzelmi munkám. A leglehetetlenebb helyzetbe sodort bennünket a NEFMI, amikor először megígérték a támogatást (megjelent a Magyar Közlönyben tavasszal), mi pedig elkezdtük a programot, hiszen azt hallgatjuk hónapok óta, hogy „néhány hét múlva érkezik az utalás”. Az a baj, hogy ez eddig is így volt, a halasztgatás, csak épp eddig mindig meg is érkezett a pénz, 6 éven át – ezért hittük el most is, szerintem mi jóhiszeműek voltunk. És most itt állok, hogy haza kell küldenem a két külföldi vendégünket, Mikolaj Łozinski lengyel és Lina Mounzer libanoni-kanadai írókat. Mikolaj épp visszament Lengyelországba pár napra, megírtuk neki, egyelőre ne jöjjön vissza, Lina tegnap a nyakamban zokogott, végül aztán együtt sírtunk. Elmondta, hogy imádja Budapestet és Magyarországot (elkezdett tanulni magyarul is!), hogy mennyi barátja lett a JAK-ból, és hogy az elmúlt hónapban többet írt, mint előtte egy évig, hogy itt meg tudná írni a regényét. Szóval ilyeneket tud ez a program, hogy valaki idejön, vagy kimegy Stuttgartba, és megír egy könyvet, ez volt Selyem Zsuzsával és Tóth Krisztával is. És ezt most lehúzzuk a vécén. Ki fog velünk szóba állni azok után, hogy hazaküldjük az általunk meghívott külföldi vendégeket? Nem szabad engednünk ezt a pusztítást, akárhogyan is, ki kell valamit találnunk, mert ha hagyjuk, akkor az egy nagyon sötét jövő, és én nem akarok, nem vagyok hajlandó ilyen sötét jövőt látni. 

Keresztury Tibor